Fogyás infraszaunávalFogyás az infraszaunával

Számos egészségközpont és szépségszalon előszeretettel alkalmazza az infraszaunával kiegészített kezeléseket, melyek közül leghatékonyabb és éppen ezért legnépszerűbb a testtekercseléssel, illetve a masszázzsal kombinált infraszauna használat.

Az infraszauna már önmagában nagy segítséget jelent a fogyni vágyók számára, hiszen az infraszaunázással beindul a szervezet méregtelenítése, felgyorsul anyagcserénk, emellett infraszaunázás során elengedhetetlen a napi 2-2,5 liter folyadék, lehetőleg víz fogyasztása, így a szervezet megszabadul a káros anyagoktól, és gyorsított ütemben égeti el a kalóriákat.

Hogyan fogyhatok gyorsabban az infraszauna mellett?

Fogyókúra esetén gyakori, hogy az infraszauna mellett aromaterápiás testtekercselést alkalmaznak, mely általában úgy történik, hogy a fogyni vágyó beül, vagy befekszik egy fél órára az infraszaunába, majd ezt követően testét bekenik aromaolajjal, azután befáslizzák és nem egész egy órát így pihen, pléddel betakarva.

Az infraszauna használata a szervezetben vérbőséget okoz, megnyílnak a pórusok, távoznak a méreganyagok, pl. nehézfémek, koleszterin, zsír, amit tovább fokoz az aromaterápiás olajos bedörzsölés, azon kívül a fáslizás alatt is szénhidrátot, zsírt égetünk el. Egy 10-12 alkalmas kúra csodákra képes: cm-ekben mérhető a változás, feszesebb lesz a bőr, látványosan javul a narancsbőr.

Egyek kevesebbet?Egyek kevesebbet az infraszaunás kúra közben?

Ha a kúra ideje alatt odafigyelünk a táplálkozásunkra és esetleg heti 1-2 alkalommal a testmozgást is be tudjuk iktatni a napirendünkbe, akkor a mérleg nyelve jóval kevesebbet fog mutatni, mint a kúra előtt. Tapasztalatok mutatják, hogy csupán infraszauna használattal 2-4 hét alatt, egyéntől függően, 2-5 kg fogyás realizálható, ha a szauna használatot pedig kiegészítjük testtekercseléssel, akkor a négy hét alatt akár 5-8 kg-tól is megszabadulhatunk.

A jojo effektust el tudom kerülni az infraszaunával? (a fogyást követő gyakori visszahízás)

A legfontosabb pedig az, hogy mindezt az egészségünk kockáztatása nélkül érhetjük el, azon kívül a szokásos jojó effektustól sem kell tartanunk. A fogyni vágyók másik nagy támogatója, ha eljárnak rendszeresen infraszaunázni, és azt párosítják masszázzsal.

Masszázzsal növelhető az anyagcsereMasszázzsal is rá tudunk segíteni a a fogyásra az infraszauna mellett!

Ezt a kombinációt is úgy érdemes végezni, hogy először beiktatunk egy fél órás szaunázást, ezzel felgyorsul anyagcserénk és a pórusainkon keresztül távoznak a méreganyagok, majd a fél órás szauna használat után kiválasztjuk a számunkra megfelelő masszázstípust. Érdemes többféle masszázst kipróbálnunk, hogy el tudjuk dönteni, melyik kellemes és felüdítő a számunkra, illetve melyik az, amelyikkel a kívánt hatást elérhetjük.

Érdemes szakember segítségét kérnem a fogyasztó masszázshoz?

Előzetesen célszerű a szakemberrel konzultálnunk, aki felvilágosítást és tanácsot tud adni nekünk, hogy milyen masszázsfajtát válasszunk. Abban az esetben, ha a narancsbőrtől szeretnénk megszabadulni, választhatunk cellulitmasszázst, ha fogyni szeretnénk, akkor a nyirokmasszázs javasolt. Lényeges, hogy a masszázs előtt infraszaunázzunk, majd ezt követően masszíroztassuk magunkat.

Manapság már létezik olyan berendezés, ahol az infraszaunát masszázsfunkcióval kombinálják, azon kívül aromaterápiás levegőt permeteznek az arcra és a nyakra.

Kapcsolódó oldal: Méregtelenítő infraszauna

Eddigi hozzászólások száma: 0


Név:


E-mail (nem lesz látható):


Hozzászólás:


Ezt a betűvel leírt számot:

Írja ide számmal!
(például: "tizenhárom" esetén = 13 -at kell írni)
(hogy kiszűrjük SPAM programokat...)



 

Egyedi méretű infraszaunák gyártása!
Magyarországi gyártótól

 

Akik már kipróbálták az infraszaunát:

 

 

"Egy éve rendszeresen infraszaunázom, azóta sokat fogytam és úgy általában sokkal jobban érzem magam a testemben. Tényleg jót tesz a lelkivilágomnak, feszesebbnek, selymesebbnek érzem a bőröm "
 
Rédecsi Orsolya - 33 éves anyakönyvvezető
 
 

 

 

"Azért a fekvő infraszaunát szerettem meg, mert a fejem nem bírja a meleget és ebben végig kint van.  Emellett nagyon hatásos a bőrömre is, megfiatalodott tőle"
 
Dr. Horváth Anna - 35 éves jogász
 
 

 

 

"Egy fárasztó nap után, számomra nincs is kellemesebb dolog, mint ellazulni és felfrissülni az infraszaunában!"
 
Szabó Zsuzsanna - 33 éves,
ELO Kft. csoportvezető
 
 

 

 

"Néhány hónapja a lányom biztatására kipróbáltam az infraszaunát. Azóta a vérnyomásos és a  köszvényes tüneteim jelentős mértékben enyhültek.
 
Heti legalább egy alkalommal infraszaunázom az egészségem érdekében"
 
Bedő Éva - 67 éves nyugdíjas
 
 

 

 

"Főleg a derékfájdalmaim miatt kezdtem el infraszaunázni egy évvel ezelőtt. Azóta heti kettő alkalommal szaunázom és  fájdalmaim csökkentek. Az infraszaunát főleg fájdalomcsillapításra használom."
 
Ágoston Krisztina - 38 éves pénzügyi vezető egy bankban

 

© Copyright: Infraszauna.info | http://www.infraszauna.info A weboldalt írta és készítette: Lőrincz András